Kategória: Úticélok
-

Stockholm
“Skandinávia Velencéjének” is szokták mondani, ami nem véletlen, hiszen megannyi kis szigetre épült. A skandináv országok között talán a legtöbb látnivalót és érdekességet rejti, én nagyon élveztem ott lenni – remélem Ti is hasonló élményekkel gazdagodok majd ott. Ne ijesszen meg senkit, hogy kissé zsebbe nyúlós, manapság semmi sincs ingyen.…
-

Prága
Mi is győzhetne meg arról minket jobban arról, hogy bizony jó helyen járunk, mint az, hogy Prága hivatalos, túristáknak szánt honlapján találunk egy külön “Beer” – azaz sör – nevű oldalt is? A város szuperül kielégíti a kultúrális szomjunkat is, de akinek másképp porzana a torka, azt sem hagyják szárazon!…
-

Velence
Ki ne álmodozott már volna róla, hogy egyszer eljut ide, gondolával átmegy a Sóhajok hídja alatt és csókot nyom szerelme szájára, így elválaszthatatlanná válnak egymástól… Na igen, kissé illúzió romboló lehet az élmény, ha ilyen elképzelésekkel vágunk útnak. Mindenképp megér egy látogatást, de ha romantikázni lenne kedvünk, arra van ennél…
-

Mallorca
Közkedvelt nyaraló helyszín, meg is tudom érteni miért. Sokat ki lehet hozni belőle autóbérlés nélkül is, árban sem kell a csillagos egekig menni ha eltöltenénk pár napot Palma-n, illetve simán képzelhetjük magunkat a trópusokra is, hiszen minden adott hozzá: meleg, napsütés, pálmafák, homokos tengerpart. Spanyol sziget (Hadd lám a térképen…
-

Lisszabon
Ha kisportolt, alulöltözött szörfös fiúkra vagy kíváncsi, van egy jó hírem, nem kell Californiáig menned. Viszont ha egy felfújható matracon ringatóznál a víz tetején egész álló nap, keress tovább. De itt megvan minden, hogy a trópusokon érezhesd magad: napsütötte portugálok, pálmafák, hatalmas hullámok és persze delfinek. Portugália (Hadd lám a…
-

Vilnius
Kisváros néhány érdekességgel és még annál is furább ételekkel – italokkal. Érezd a Litván vendégszeretetet és igyál egy kvasst a közeli étteremben, majd integess át Lengyelországba! Mi, hogy egy szót sem értesz? Olvass tovább!Amúgy ha már eddig eljöttél, egy pár órás buszozással megnézheted Lettországot is rögtön. Litvánia (Hadd lám a…
-

Riga
Hol volt, hol nem volt, Lett egyszer egy kedves kisváros érdekes ételekkel, aranyos emberekkel és óriási piacokkal. Érdemes összekombinálni egy másik országgal ha már elmegyünk ideáig, plusz hogy ne csak 2 napos legyen az utunk, például Vilniusba (Litvániába) busszal is átjuthatunk pár óra alatt. Lettország (Hadd lám a térképen hol…
-

Pozsony
Néhány jó étterem, egy vár, kedves emberek. Kell ennél több, hogy kimozdulj a hintaszékből?Pár napos kis kiruccanásnak megfelelő lehet, Budapestről közvetlen vonat repít ide 2,5 óra alatt, kocsival pedig mindössze 2 óra kell csak és meg is van a külföldi hosszú hétvége! Az alkoholbogarak egy sörtúrára is benevezhetnek. Szlovákia (Hadd…
-

Koppenhága
Ide már én is azt mondom, hogy üres zsebbel eszünkbe se jusson eljönni…. ugyanis nagy a Dráágaszáág! Ettől függetlenül kellemes, modern és kultúrált ország, kedvesek az emberek és hajóval könnyedén átjuthatunk Norvégia fővárosába, Osloba is. Ha segítség kellene a szervezéshez,kattints ide! Dánia (Hadd lám a térképen hol is van pontosan)…
-

Horvátország
Sok kisebb városában jártam Horvátországnak, egyikben sem volt elég érdekesség ahhoz, hogy egy külön cikket írjak róla, így hát gondoltam összesítve tárom elétek minden tapasztalatomat ebben az országban! Természetesen településekre bontva, mert szeretem a rendet. Horvátországba a tenger miatt jár a magyar ember, mert ezt még megengedhetjük magunknak, és mi…
